főzőverseny

Ezüst érmes a SOK főzőcsapata

Idén ismét csodálatosan szerepelt a csapatunk a Nádasdy Ételmustra országos főzőversenyén. Egy különdíj, két harmadik, és a tavalyi szuperkupa első helye után a kollekcióból még hiányzó szépen csillogó ezüstérmet hozta el az idén a Szőnye László, Csempesz Gábor, Szilvási Teréz, Csempesz Gyula, Szalai Ágoston és Horváth Norbert alkotta csapatunk az országos ételmustráról. Idén teljesen új zsűri előtt újra bizonyítottak, és több megyei éttermet előztek meg a "Tökéletes vasi csoda tök ételes töltött coca" receptjükkel.

Arany(halas) menü

A 2018-as, X. Nádasdy Történelmi Fesztivál valami különlegességet tartogatott az ételmustrára: egy olyan, a korábbi évek 12 legjobb csapatának versenyére építő rekordkísérletet, ami egyedülálló és példa nélkül álló volt.
Sorsolással döntötték el, hogy melyik csapat milyen fogást készít el. Versengésüket idén is a Szőke-Bede páros vezetésével működő zsűri bírálta el, az általuk készített fogások azonban ezúttal hagyományőrzők és város vezetői terített asztalára kerültek. Ők ugyanis az Ország Legnagyobb Középkori Lakomája rekordkísérleten vesznek részt.

Újra versenyben a LakomáSOK

Kedves Barátaink!

A Kórusunk többszörös dobogós csapata, a LakomáSOK 2018. július 14-én, meghívás alapján ismét indul az országos, Nádasdy Ételmustrán. A sorsolás után a versenyfeladatuk az lesz, hogy elkészítsék kb. 25 főre a rántott ponty- és harcsaszeleteket pirított diós burgonyával, és a párolt zöldségeket. Kérjük, hogy a nap folyamán a Várparkban buzdítsák a LakomáSOK-at!

A LakomáSOK újabb sikere

Kedves Zenekedvelő barátaink!

Örömmel értesítünk titeket, hogy kórusunk az V. Nádasdy Országos Ételmustrán, azaz középkori főzőversenyen ismét részt vett. A csapat neve ezúttal is LakomáSOK volt, melynek tagjai: Csempesz Gábor, Csempesz Gyula, Szőnye László és Szalai Ágoston kórustagok voltak. De mellettük lányaink is kivették részüket a csodálatos eredményből.
2014. év különdíja, a 2015. év 3. helye után (2016-ban nem indultunk CD felvételünk miatt) 2017-ben ismét 3. helyezett lett a csapatunk.