kiállítás

Lac'co fotókiállításának ünnepélyes megnyitója: meghívó

Kedves Zenekedvelő Barátaink!

A Sárvári Oratórikus Kórus tevékenysége sokoldalú, tagsága nem csupán a zene művészeti ágának hódol. Sokrétű tehetséggel rendelkeznek, amelynek kibontakozására igyekszik lehetőséget adni a SOK közössége.

Ezt bizonyítja Szőnye László hivatásos szakácsuk személye is, aki kulináris élvezeteket szerez hétről hétre a kórus és vendégei számára, és aki csapatával évről évre országos főzőversenyek dobogós helyezettje. Szőnye László alias Lac’co szabadidejében a fotózás hobbijának is hódol, természetfotókat készít.

SOK kiállítás megnyitó a Lila-udvar kávéházban

Kedves Zenekedvelő Barátaink!

A Sárvári Oratórikus Kórus (rövidítve SOK), öt éve kezdte meg működését. A kezdetek óta szimbiózisban dolgoznak a Lila Udvar kávéház és galériával, mivel a kávéház tulajdonosa, dr. Molnár Csaba és annak családja oszlopos tagja a kórus közösségének. Számos alkalommal ott tartották ünnepi vacsoráikat, részt vettek a galéria kiállítás-megnyitóin, és akik támogatói jegyet akarnak venni a SOK koncertjeire, azoknak is a kávézóba kell menniük. 
Most azonban ők maguk lettek a galéria és kávéház kiállított alkotásai.