Arany(halas) menü

A 2018-as, X. Nádasdy Történelmi Fesztivál valami különlegességet tartogatott az ételmustrára: egy olyan, a korábbi évek 12 legjobb csapatának versenyére építő rekordkísérletet, ami egyedülálló és példa nélkül álló volt.
Sorsolással döntötték el, hogy melyik csapat milyen fogást készít el. Versengésüket idén is a Szőke-Bede páros vezetésével működő zsűri bírálta el, az általuk készített fogások azonban ezúttal hagyományőrzők és város vezetői terített asztalára kerültek. Ők ugyanis az Ország Legnagyobb Középkori Lakomája rekordkísérleten vesznek részt.

Újra versenyben a LakomáSOK

Kedves Barátaink!

A Kórusunk többszörös dobogós csapata, a LakomáSOK 2018. július 14-én, meghívás alapján ismét indul az országos, Nádasdy Ételmustrán. A sorsolás után a versenyfeladatuk az lesz, hogy elkészítsék kb. 25 főre a rántott ponty- és harcsaszeleteket pirított diós burgonyával, és a párolt zöldségeket. Kérjük, hogy a nap folyamán a Várparkban buzdítsák a LakomáSOK-at!

Önök kérték koncert beszámoló

Kedves Zenekedvelő Barátaink!

Köszönjük a sok-SOK tapsot, a jókívánságokat, a szeretetet. Köszönjük zenész barátainknak, a Sárvári Vonósoknak, a Kanona Band fúvósainak, a Sitkei Citerazenekar tagjainak, valamint a Stop & Go táncosainak, Takács Ferenc DJ-nek, a Trió TV munkatársainak, hogy jelenlétükkel, tehetségükkel hozzájárultak a sikerhez.

Meghívó Sajtóreggelire

A Sárvári Oratórikus Kórus (SOK) képviseletében dr. Szalai Ferencné kórusvezető-karnagy és dr. Molnár Csaba egyesületi elnökségi tag ezúton hívja meg a sajtó képviselőit 2018. május 18-án (pénteken) 9 órára a sárvári Lilaudvar Kávéházba (cím: Sárvár, Batthyány Lajos utca 41/B) a kórus „Önök kérték” című koncertjének sajtótájékoztatójára.

Sajtóreggeli keretében ismertetik a SOK 2018. június 24-én 18 órakor, a sárvári Tinódi Gimnáziumban megrendezendő koncertjével kapcsolatos információkat.

Élményekkel teli hétvége a Bartók teremben

Kedves Zenekedvelő Barátaink!

A hétvégén Szombathely közönsége ismerte meg a SOK életét, lelkes énekét. Mindkét előadás végén a publikum állva tapsolva adózott a kórus zenei és színészi alakítása előtt. Köszönjük mi is az élményt, Szombathely! :)

Legközelebb Sárváron lépünk fel: 2018. JÚNIUS 24-ÉN 18 ÓRÁTÓL ÖNÖK KÉRTÉK! (BEST OF) JUBILEUMI KONCERTÜNKÖN

Az élet kenyere musical szép pillanatait Benkő Sándor fotóművész örökítette meg :) A koncertről készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.

Nemcsak a tavasz, hanem a civil programözön is megérkezett márciusra

Könyvbemutató, jótékonysági est, teljesítménytúrák, randevú, musical és tojásvadászat – sokszínű programokkal várják a civil szervezetek az érdeklődőket megyeszerte a tavasz első hónapjában. Kedden a Promen-villában, a Vas Megyei Civil Információs Centrum szervezte civil sajtóreggeli keretében mutatták be rendezvényeiket a szervezetek képviselői. 
Kórusunkat karnagyunk, Dr. Szalai Ferencné képviselte. 

 A teljes cikkhez kérjük kattintson ide.         Forrás: vaskarika.hu

Taggyűlés meghívó

Tisztelt Egyesületi Tagok!

2018. április 13-án 19:00 órától Sárváron, a Sársziget u. 30. (új próbahely) szám alatt közgyűlést tartunk, melyre a Sárvári Oratórikus Kórus egyesület minden tagját ezennel
meghívom és elvárom.

A taggyűlés napirendi pontjai:

1. Az elnökség beszámolója az egyesület 2017. évi munkájáról.
2. Pénzügyi beszámoló.
3. 2018. évi munkaterv elfogadása.
4. Egyebek.

SOK kiállítás megnyitó a Lila-udvar kávéházban

Kedves Zenekedvelő Barátaink!

A Sárvári Oratórikus Kórus (rövidítve SOK), öt éve kezdte meg működését. A kezdetek óta szimbiózisban dolgoznak a Lila Udvar kávéház és galériával, mivel a kávéház tulajdonosa, dr. Molnár Csaba és annak családja oszlopos tagja a kórus közösségének. Számos alkalommal ott tartották ünnepi vacsoráikat, részt vettek a galéria kiállítás-megnyitóin, és akik támogatói jegyet akarnak venni a SOK koncertjeire, azoknak is a kávézóba kell menniük. 
Most azonban ők maguk lettek a galéria és kávéház kiállított alkotásai.