SOK koncert, sok tánccal

A Sárvári Oratórikus Kórus (SOK) „Én táncolnék Veled!” címmel egész estés revü műsort adott 2019. május 11-én szombaton és 12-én vasárnap a Spirit Hotel Thermal Spa superior Sárvár nagytermében. A kórus mellett közreműködött a SOK tánckara, gyermekkara és szólistái, a Savaria TSE művészei, Dörnyei Roland zongorán, a Sárvári Vonósok és a Kanona Band zenészei, valamint meghívott művész barátaik. Az előadást vezényelte és rendezte dr. Szalai Ferencné.

A kétórás, nagyon színes, jelmezes, táncos revü forgatag során a címadó dalon kívül a sok ismert sláger zenei kísérettel, kórus átiratban magyarul, illetve eredeti nyelven szólalt meg. Ez az egyedülálló produkció mindkét este messze földről is idevonzotta a kíváncsi, zenekedvelő közönséget, az impozáns helyen két teltházzal ment az előadás. A nem mindennapi kóruskoncerten, sokszor egy időben közel 100 szerepelőt is láthattak a színpadon és a táncparketten az egybegyűltek.

A mesevilág zenéi elevenedtek meg a kicsi és nagyobb gyerekek által előadott gombóctáncban, esőtáncban, dzsungeltáncban, a törpök harci táncában, a fergeteges csörgődobos tarantellában.

Ismert dallamokra ropta a kórus újonnan alakult tánckara a bájos trubadúrt, a rockit az óra körül, valamint az igazi vadnyugati hangulatot idéző countryt. Több számból, köztük a Bordalra táncolt huszártáncból ráadást követelt a nagyszerű közönség. Négy gyönyörű, szenvedélyes táncot mutatott be a vendégművészként fellépő Horváth Dávid és dr.Monostori Veronika, a Savaria Táncegyesület versenytáncosai.

Ki kell emelni a jelmezek szépségét, sokszínűségét, amelyeket erre az alkalomra négy varrónő hónapokig készített, valamint a Spirit hotel méltó enteriőrét. Egyöntetű volt a vélemény, hogy mindkét nap az „amatőr táncosok” ötletessége és lelkesedése profi szinten szórakoztatta a közönséget, akik a SOK énekes szólistáinak professzionális énekéhez egyedi koreográfiát komponálva adták elő igényes és szép mozgásuk „muzsikáját". Így vált az előadás végére eggyé a hol drámai, hol vidám mozgás-zene-ének hármasa egy csodaszép harmóniává, szerezve ezzel mind a nézőknek, mind az előadóknak testi, lelki felüdülést.

Ezen az estén a SOK ismét több volt, mint kórus, mivel minden egyes tagja a nyitószám során sztepptánccal, menüettel és keringővel vonult be a táncparkettre, majd a fináléban a védjegyükké vált Sárvár ölén című dal táncformációjával bátran léptek ki a tradicionális kóruséneklés megszokott komfortzónájából.

 

A fotókat Benkő Sándor készítette.