Nyárból mozgalmas őszbe fordultunk

A nyarat követően szeptember hónapban több eseményünk is lezajlott, melyekről képes beszámolókat a kórus facebook oldalán olvashatnak. 
A szokásos nyári, kőszegi kórustáborunk ismét 4 naposra sikeredet, folyt a nóta és a jókedv.

LakomáSOK főző csapatunk ismét nagyszerűt alkotott a fertődi Barokk főzőversenyen, ahol több különdíjat is bezsebelt. Gratulálunk nekik!
Az új évad első szeptemberi találkozóján egészségnapot tartottunk, amely során elgyalogoltunk a Szent Antal erdei zenés keresztúthoz, majd énekelve végig jártuk, utána piknikeztünk a családtagokkal, majd kisvasút hozott haza bennünket.
Szeptember 16-án este a sárvári Szent László templomban mise keretében a kórusért mondtunk imát.

A hónap utolsó hétvégéjén a sárvári Szent Mihály-napi rendezvényen vettünk részt, ahol színes kórus standot állítottunk ki bemutatva egyesületünk munkáját.
LakomáSOK főzőcsapatunk pedig első helyezett lett a „Főzzünk együtt Sárvár!” versenyen. Másnap délután a kórus színes könnyűzenei koncertet adott a Posta téren, hatalmas tapsot
kaptunk.

Mindeközben a háttérben is folyt a munka.
Fehér Imre grafikusunk megalkotta a kórus új (logó) arculatát, 6 hetes toborzó kampányt folytattunk új kórustagokért, melynek eredményeként 6 új tagunk debütált legutóbbi koncertünkön. Kibővített elnökségi ülést is
tartottunk az év hátralévő egyesületi programjairól, valamint előkészítettük a 2026-os év koncert terveit, nyári, külföldi utunk részleteit. Pályázati terveink között szerepel a Hang-Villa próbahelyünk további korszerűsítése és felújítása, melyben maximálisan partner az
Önkormányzat.

Remélem, minden tervünk megvalósul 2026-ban, kövessenek bennünket és beszámolóinkat!