VasNépe cikk a bemutatkozó kórusról

Telt házas koncerten mutatkozott be az új oratórikus kórus

Szerző: Nagy Ildikó (Vas Népe)

Sárvár ­ Sikerrel mutatkozott be Sárvár új ének­együttese, a tavaly augusztusban alakult Sárvári Oratórikus Kórus.

„Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is. Nem sokat ér, ha magunkban dalolunk, szebb, ha ketten összedalolnak. Aztán mind többen: százan, ezren, míg megszólal a nagy Harmónia, amiben mind egyek lehetünk. Akkor mondhatjuk majd csak igazán: örvendjen az egész világ!" E Kodály Zoltántól származó gondolattal ajánlotta a közönség figyelmébe a műsort konferáló Horváth Anikó a Sárvári Oratórikus Kórus bemutatkozó koncertjét szombaton este a Tinódi gimnázium dísztermében.

A  kórus  először  dr.  Szalai  Ferencné,  Judit  és  néhány  zenekedvelő  ismerőse  gondolataiban  született  meg:  úgy  érezték,  a  városnak  szüksége  lenne  egy állandóan  működő,  nagy  vegyes  karra.  Még  tombolt  a  nyár,  amikor  elkezdték  a  próbákat  a  gimnáziumban.  Akkor  29­-en  voltak,  mára  57  tagja  van  a kórusnak. Harmincöten közülük korábban már kapcsolatban voltak a zenével: zeneiskolába, zenei tagozatra jártak, játszottak valamilyen hangszeren. Ám a legtöbben 10­-20-­30 éve egyáltalán nem foglalkoztak zenével.

Az  oratórikus  kifejezés  műfaji  megjelölést  takar,  a  barokk  oratóriumra  vezethető  vissza,  amelyet  általában  szólóénekre,  kórusra  és  nagyzenekarra komponáltak. Az oratórikus kórusok műfaji lehetősége szerint végtelen, az előadásra szánt művek széles köréből válogathatnak. A sárvári kórus is szeretné repertoárját tág körből meríteni, így a koncerten egyaránt énekeltek egyházi zenét, opera kórusokat, gospelt, népdalokat és igényes könnyűzenét. Dr. Szalai Ferencné kórusvezető a minőséget tartja szem előtt, ezért a próbák során a hangképzésre is mindig nagy hangsúlyt fektet. Fontosnak tartja azt is, hogy  ne  használjanak  hangosító  berendezést. Annak  pedig  kifejezetten  örül,  hogy  a  zongorán  játszó  Dörnyei  Roland  és  a  Sárvári  Vonósok  révén  profi kísérője van a kórusnak.
– Egy kórusvezető nem is álmodhat szorgalmasabb társaságról. Ezt a kedves rokonok biztosan igazolják, akik mosolyogva hallgatják otthon a szólamukat gyakorló  családtagjukat,  és  látják  azt  is,  hogy  milyen  lelkesen  indulnak  és  érkeznek  a  próbáról  –  osztotta  meg  a  kórussal  kapcsolatos  gondolatait  a közönséggel dr. Szalai Ferencné, Judit.
– Nagy öröm, hogy létrejött ez a kórus, amely olyan, mint egy nagy család. Itt a zene és a közös öröméneklés ajándéka az emberek közötti híd – hallottuk később Nagyné Varga Marietta kórustagtól, aki 32 hetes várandós kismamaként állt a színpadon szombaton.
A kórus családias hangulatát jelzi az is, hogy hat házaspár mellett öt anya a lányával, egy a fiával, egy apa pedig a fiával csatlakozott hozzájuk. És ha már család: a kórusvezető férje, Ferenc és mindkét fiuk, Ágoston és Benedek is tagja a kórusnak. Családbarát megoldás az is, hogy a pénteki próbák közben egy teremben két nagymama vigyáz a kórustagok gyermekeire.
A  kilenc  hónapja  alakult  kórust  sokan  felkarolták:  kezdetben  a  Tinódi  gimnáziumban,  majd  a  Szent  László  Katolikus  Általános  Iskolában  kaptak próbatermet, Fehér Imre grafikusművész jóvoltából pedig immár arculata is van a kórusnak: a Sárvár város címerének színeit tükröző logó a meghívóra és a koncerten kihelyezett molinóra is felkerült. A bemutatkozó  koncerten nem csak a közönség hálálta meg a műsort, de Kondora István sárvári polgármester, valamint a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége országos választmányának és az Erkel Ferenc Társaság elnökeként jelen lévő Somogyváry Ákos is köszöntötte a kórust.

Nagy Ildikó