Felsőcsatári lazulások

Kedves Zenekedvelő Barátaink!

Ha nyári pihenés, akkor Felsőcsatár. Ide, három éve szinte hazajár a Sárvári Oratórikus Kórus (SOK), ahol kezdetben a következő évadra „edzőtáboroztak”, de hamar rájöttek, hogy a januári és júniusi koncertjeik után, a jól végzett munka tudatában inkább a közös pihenés mellett döntenek. Ezért a télvégi, „80 perc alatt a Föld körül”, majd a nyár eleji „Film Színház Muzsika” című egész estés fellépéseik után 2017. július 27-30 között a kórustagok gyerekestől, nagyszülőstől, barátnőstől és barátostól ismét „hazatértek” a csodálatos levegőjű vasi falu üdülőjébe.

A tagság többségének a gyerekkorát idézi fel ez a hely, mert itt minden retró: a csend, a környezet, az épület, a berendezés, sőt még a gondnoknő is, ráadásul a Vizes vb-t csak rádión lehetett jól fogni, mert se térerő, se wi-fi. A táborozás négy napja alatt az idei sárvári Nádasdy Országos Ételmustrán (13 induló közül) újra bronzérmet nyerő csapatuk a LakomáSOK sütöttek és főztek, akiknek a kórusszólamok napi beosztásban dolgoztak a kezük alá.
Bőséges és változatos ételek, sok napsütés és kötetlen, szabad programok: túrázás és sport, Vasfüggöny Múzeum mellett sok pihenés és napközbeni alvás, mivel az esték tábortűzi sütögetéssel és gitáros énekléssel, majd éjfélig tartó karaokéval zajlottak. A négy nap alatt arra is volt lehetőségük, hogy átbeszéljék a kórusra váró feladatokat, a 2017/18-as terveket, és a jövő évi jubileumi (5. éves lesz az együttes!) hangversenyük programját.
Abban minden résztvevő egyetértett, hogy a táborozás csúcspontja a tagokból alakult NemnormáliSOK társulatának szombat esti bohózata volt. Hiába, a SOK több mint kórus.
Vasárnap hazafelé még „beugrottak” szombathelyi grafikusokhoz Fehér Imréhez, akinek egy mezei virágkoszorúval szegett bűvös Terülj-terülj Ládikát (bőségkosarat) vittek hálából, hogy munkáival a kezdetektől fogva önzetlenül támogatja az együttes fellépéseit.

Az oratórikus kórussal legközelebb a sárvári, október 23-i városi ünnepi programon találkozhat a közönség.

Kapcsolódó cikkek: http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/13893/felsocsatari_lazulasok_avagy_igy_pihent_a_sok/

Kapcsolódó tartalmak: